A Szent István park titokzatos padja

Egy délután Mütyür az iskolából hazafelé nem a szokásos úton ballagott, hanem úgy döntött, befordul a Szent István parkba. A napfény még csillogott a Dunán, a játszótér tele volt gyerekzsivajjal, de a park belseje már csendesebb volt.

Ott állt egy régi, faragott pad, amely első pillantásra semmiben sem hasonlított a többire. A karfáján szokatlan minták futottak: indák, apró virágok és mintha egy kulcs alakja is rejtőzne a díszítésben. Furcsa mód senki sem ült rajta, pedig a többi padon mindenhol üldögéltek. Mütyür kíváncsian lehuppant rá.

A pad halkan megreccsent alatta, mintha felsóhajtott volna.

- „Ez a pad biztosan tud valamit” – gondolta.

Ahogy végigsimította a karfát, érezte, hogy az egyik faragás alatt egy apró betűsor húzódik.

Hunyorítva elolvasta:

„Aki itt megpihen, titkot lel,

de csak akkor, ha szíve figyel.”

Mütyür szíve hevesebben vert, és szinte hallotta is a saját dobbanásait. „Lehet, hogy ez a kulcs… nem is a padban van elrejtve, hanem bennem? Hogy merre kell mennem, azt majd a szívem mutatja?” – gondolta elrévedve.

A kulcsformából egy apró vonal indult, ami belefutott a karfa aljába, majd a pad lábánál mintha egy rejtett nyíl mutatott volna kifelé, a Duna irányába. – „A szívem figyel… és ha jól érzem, valami ott vár ránk. Vajon tényleg a Duna-part felé vezet a titok?” – tette fel magának a kérdést.

Gyorsan elővette a füzetét, lerajzolta a jeleket és a nyilat, nehogy elfelejtse. A pad halkan reccsent, mintha megkönnyebbült volna, hogy valaki végre értő füllel hallgatta meg.

Mütyür még visszanézett egyszer, aztán futásnak eredt. Picit szomorúan, hogy ma már nem tudja tovább követni a nyomokat, de izgalommal telve szaladt hazáig. Alig várta, hogy eljöjjön a következő nap, amikor a barátaival együtt folytathatják a kincskeresést.

Amikor hazaért, ott találta Mütyür papát a bolt előtt, aki jókedvűen kacsintott rá.

– „Papa, te tudsz valamit a titokzatos padról?” – kérdezte lihegve.

Mütyür papa komoly arccal közelebb hajolt, majd elnevette magát:

– „Hát persze! Az a pad őrzi az összes elveszett fél pár zokni titkát! De sajnos csak mama tudja a megoldást…”

A nyitott ablakból azonnal felcsattant Mütyür mama kacagása:

– „Bizony, mert ha valaki nem dobálná szanaszét a zoknijait, talán egy se veszne el!

– "Az biztos, hogy a pad nem a te rendetlenséged okára segít majd fényt deríteni!” -mondta nevetve.

Mütyür mosolyogva gondolta: lehet, hogy a zoknik rejtélyét tényleg sosem fejtjük meg – de a park padjának titkaihoz hamarosan biztosan közelebb kerülünk...