Piros sapka + szakáll = Mikulás?

Ahogy közeledett december, a reggelek is napról napra hűvösebbek voltak. Adventre a bolt kirakata is lassan ünnepi fénybe öltözött.

Mütyür papa girlandokat, és csillogó gömböket akasztott a mennyezetre, amelyek időnként meglökték egymást, és halkan csengettyűszerű hangot adtak. Mütyür mama a szokásosnál is több vaníliát és fahéjat szórt a kalácsokra, hogy a forró narancsos teával együtt már messziről a karácsony illata lengje be az utcát.

Egy napon különös vendég lépett be a boltba.

Hosszú kabát, vastag sál, és egy nagy, bozontos szakáll…

– Jó napot. Egy forró, citromos teát szeretnék kérni. A magas, erős, de pocakos férfi mély hangon beszélt, de kedvesen mosolygott. A kabátja zsebéből valami piros kikandikált.

Mütyürnek - aki már egy hete Mikulás lázban égett - egyből kikerekedett az egyébként is nagy szeme.

– Mama! Láttad azt? Az ott… az ott egy piros sapka! – suttogta izgatottan.

– Piros sapkát sokan hordanak télen, kisfiam.

– De ez olyan mikulásos piros! Nagyon gyanús… – szűkítette össze a szemét Mütyür, ahogy óvatosan figyelte a vendéget.

A férfi azután minden nap bejött, pontban délután kettőkor, mindig ugyanazzal a mondattal:

– Egy forró, citromos teát szeretnék kérni. És soha, egyszer sem kért kürtőskalácsot. Ez volt az, amin Mütyür még inkább fennakadt.

– Ki az, aki bejön egy kürtőskalácsos boltba… és kalácsot kér? – háborgott papa is, de mosolyogva. – Ez már nekem is gyanús.

Mütyür napról napra egyre bizonyosabb lett benne: Ez csak a Mikulás lehet, aki álcázza magát, hogy megfigyelje őt! Hiszen december van. És a Mikulásnak muszáj tudnia, ki viselkedik jól…

December 5-én a titokzatos vendég megint megérkezett. Ugyanúgy kérte a teáját, de most kivételesen le is ült egy kicsit. Mütyür odasomfordált a pult mellé, és úgy tett, mintha éppen törölgetne valamit.

A kabátja zsebéből ezúttal jobban kikandikált a piros ruha darabja. A fiú óvatosan oldalazott közelebb…

Ám ekkor a férfi észrevette.

– Valami baj van, kis barátom?

– Én… én csak azt akartam…– hebegte Mütyür. – Hogy… mikor jön a Mikulás?

A férfi felnevetett, majd mélyen Mütyür szemébe nézett és csak ennyit mondott mély, öblös és rekedtes hangján:

– Óóó… ha jól tudom, már úton van.

Azzal megitta a teáját, felállt, és elköszönt.

Mütyür csalódott volt:

– Nem árulta el magát. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg ő volt-e…

Ám amikor az ajtó halkan becsukódott mögötte, Mütyür észrevette, hogy ott maradt a szék alatt a titokzatos piros sapka!

– Megmondtam!!! – csapott a levegőbe Mütyür.

– Nem árulhatja el magát, ezért ezt hagyta itt válasz helyett!

– Ugyan már Kincsem… – mondta papa. – Lehet, hogy csak véletlenül kiesett a zsebéből

– Szerintem direkt csinálta! – vágta rá Mütyür jelentőségteljesen.

– Mütyür, fogd azt a sapkát és szaladj utána. Kérdezd meg a gesztenyés nénit, ha nem találod meg, Ő mindenkit és mindent lát az utcán.

Mütyür odafutott, integetett, megmutatta a sapkát és sietve, lihegve, dióhéjban vázolta az elméletét a titkos mikulásról. A néni elnevette magát. 

- Tudod Mütyür a Mikulásnak nagyon sok dolga van, rengeteg gyereknek szeretne ajándékot adni, ezért neki nincsen ideje egyetlen gyerekkel foglalkozni. Én viszont itt vagyok minden decemberben és tudod… láttalak ám téged!

– Engem? Mikor?

– Bizony ám! És azt is tudom, hogy segíteni szoktál a mamádnak, megvéded az állatokat, bátorítod az osztálytársaidat, hogy nem kell félni a galamboktól, még azt a pletykát is hallottam, hogy az osztálykiránduláson is szemetet szedtetek, hogy a sünik ne gabalyodjanak bele újra.

- Nahát… ezt honnan…? - Ebben a pillanatban, ahogyan a “néni” félrehúzta az összegombolt hosszú kabátjának elejét, hogy kivegyen valamit a zöld nadrágja zsebéből, Mütyür észrevette a hegyes orrú csizmát és a piros, csíkos zoknit.

Mütyür tátott szájjal nézte őt.

– Akkor… te… tényleg…?

– Bizony ám! De ez ugye a mi titkunk marad? - kérdezte kacsintva.

Mütyür szíve nagyot dobbant.

– És akkor az a bácsi… a piros sapkával…? A néni kuncogott.

– Ő egy matróz Kedvesem. Látod ott azt a szép nagy hajót a Dunán? Leszáll egy kicsit minden nap, hogy sétáljon egyet. Édességet nem ehet, azért tőlem gesztenyét vesz, nálatok pedig forró teát a napi sétájához.

Mütyür arcán lassan széles mosoly terült el. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a gesztenyesütő füstjében apró csillámok ragyogtak volna.

– A Mikulásnak tényleg sok dolga van, nem is tudom, hogyan hihettem, hogy csak velem van elfoglalva - mondta kicsit szégyenlősen, lesütött szemmel.

– Bizony, de ma éjjel arra jár. Biztosan jól fog esni neki a kalács és a meleg tej – mondta a “néni” kedvesen. 

Mütyür gyorsan megölelte és futva rohant vissza a boltba.

– Mama! Papa! Ma biztosan jön! A manónéni mondta…! Siessünk haza, még rengeteg a dolgunk!

A szülei összenéztek, és kíváncsian kukucskáltak ki az utcára, de ők nem láttak manónénit, de még csak a gesztenyést sem, aki eddig ott állt egész héten…