Az első hó és a dobogókői csata

Reggel Mütyür kinézett az ablakon, és hitetlenkedve pislogott.

– Mama! Papa! Miért nincs hó? Tegnap azt mondták a tévében, hogy éjszaka már esni fog!

Mütyür papa a kávéját kavargatta, és ránézett a mobiljára.

– Bizony, ez így is történt. De úgy tűnik, hogy az ország északibb részén leesett mind, és ide már nem jutott - huncutkodott.

- Viszont úgy látom, hogy Dobogókőn már minden fehér… - és közben cinkosan összemosolyogtak Mütyür mamával

– Nahát… Dobogókő? Erre nem is számítottam – mondta tettetett meglepetéssel Mütyür mama, és óvatosan odébb tolta a lábával a piknik kosarat, amit már hajnalban összekészített a meglepetés kiránduláshoz. 

20 perc múlva már mindenki az autó mellett toporgott: sapkák, sálak, termoszok, pokróc, kalácsok és természetesen a szánkó.

– Biztos, hogy minden megvan? – kérdezte Mütyür papa

– Igen, igen, menjük már, elolvad a hó… - türelmetlenkedett Mütyür

Ahogy felértek Dobogókőre, igazi képeslapra illő látvány fogadta őket: a fák roskadoztak a hótól, a levegő haraphatóan friss volt, és mindenki arcán ott ült a gyermeki izgalom. Csakhogy nem ők voltak az egyetlenek, akiknek ez eszébe jutott. A parkoló tele volt autóval, a lejtőn gyerekek sikítoztak örömükben, és már épültek az idei szezon első hóemberei.

– Hát, nem leszünk egyedül – mondta Mütyür mama mosolyogva.

– Nem baj! Legalább bőven lesz rá tanú, amikor legyőzlek a szánkóversenyen! – vágta rá Mütyür papa, aki máris kihúzta a szánkót a csomagtartóból.

– Ugyan már, te csak akkor vagy gyorsabb nálam, ha nassolás a cél – csipkelődött mama.

– A kürtőskalács motivációs erejét soha ne becsüld le! – válaszolta papa erőltetett komolysággal, mire Mütyür nevetésben tört ki.

Ahogy a hegyoldalra értek, belebotlottak néhány ismerős arcba: a család barátai is ott voltak!

– Mütyürkék! Itt vagytok ti is? – kiáltották, és máris egy nagy,  közös családi szánkóverseny vette kezdetét.

Az első futam remekül indult, mígnem Mütyür sapkája egy lendülettel lerepült a fejéről és fennakadt egy alacsony faágon.

– Vissza! A sapkám! – kiáltotta.

– Nem lehet! Verseny közben nincs megállás! – rikkantotta Mütyür papa, akit teljesen magával ragadott a versenyszellem és úgy kacagott mint egy kisgyerek.

– De fázik a fülem!

– Tekerd rá a sáladat amíg leérünk, a célban majd megkeressük a pótsapkát, amit mama bekészített.

A következő kör után már hógolyókat is bevetettek.

– Kezdődjék a dobogókői csata! – harsogta papa, és azonnal eltalálta mamát egy apró, puha, és pontosan célzott hógolyóval.

– Na ezt nem úszod meg! – kiáltotta mama, és viszonozta a találatot – épp úgy, hogy a hógolyó egy része becsúszott a kabát és a sál alá. Papa persze ugrándozva próbálta a hideg havat kiszórni a ruhája alól. Annyira mókás látvány volt, hogy végül mindenki a hóban fetrengett a nevetéstől.

Amikor már mindenki leizzadt és csuromvizes volt, Mütyür mama előhúzta a termoszokat.

– Ideje fegyverszünetet hirdetni. Forró tea mindenkinek!

– És végre a kürtőskalács! – tette hozzá papa diadalmasan, miközben egy csomagot emelt magasra, mintha trófeát tartana.

A nap már lebukóban volt, a hegy tetején aranysárgán világított a hó.

Mütyür kinézett a messzeségbe, és a faágon lengedező sapkájára pillantott.

– Apa, az ott maradt.

– Nem baj”– mondta papa.

– Legalább ez is egy újabb indok ami miatt vissza kell jönnünk hamarosan. 

Mütyür elmosolyodott, és nagyot kortyolt a meleg teából.

– Akkor holnap?

– A jóból is megárt a sok Kincsem. Holnap iskola. - tette hozzá kacsintva.